Román-magyar szolidaritási menetet szerveztek szombat este Kolozsváron az úzvölgyi katonatemetőnél történt incidensek miatt. A Facebookon szervezett eseményen mintegy háromszáz román és magyar gyűlt össze a Mátyás-szoborcsoport előtt.
A Maszol beszámolója szerint a tüntetés egyik szervezője, Cornel Vîlcu szerint bizonyos politikai erők érdekeit szolgáló provokáció történt csütörtökön az úzvölgyi temetőnél. Hozzátette:
azok állnak a háttérben, akik el akarják terelni a figyelmet arról, hogy nem működik az igazságszolgáltatás, a tanügy, az egészségügy, nincsenek autópályák.
Szakáts István civil aktivista azt mondta, úgy érzi, „mindig az történik, hogy az intézmények keverik a szart, és végül a polgárok szívják meg”. De reméli, hogy az úzvölgyi incidenseket kiprovokáló intézmények vezetői nem kerülhetik majd el a felelősségre vonást.
A tüntetők tábláin - többnyire románul, de magyarul is - többek között ilyen feliratok voltak:
Utóbbi felirattal arra az úzvölgyi temetőben is skandált román jelmondatra adtak választ, hogy „Hargita és Kovászna román föld”.
Cornel Vilcu, a megmozdulás kezdeményezője a Mediafaxnak elmondta:
azt szerették volna megmutatni, hogy normálisan gondolkozó közösségek is vannak Erdélyben, amelyekben az etnikai besorolások nem működnek.
A kezdeményező az európai parlamenti választások kampányával és a választások által kirajzolt, átrendeződött politikai erővonalakkal magyarázta az úzvölgyi incidenst.
„Amikor ismertté vált a politikai realitás, olyan etnikumközi feszültségek jelentek meg, amelyek 1990 óta nem léteztek. (.) Románként bocsánatot kérek mindazért, amit a legostobább nemzettársaim tettek" - nyilatkozta a szervező, aki a #rezist mozgalom pólóját viselte. A mozgalom a baloldali-liberális román kormánynak a korrupcióellenes harc ellehetetlenítését célozó intézkedései elleni tiltakozások során alakult ki.
A Mediafax hírügynökség Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját is idézte, aki szerint a normális emberek vannak többségben az országban, de vannak, akik nagyon jól megélnek az uszításból.
A szolidaritási tüntetés résztvevői a kolozsvári városháza elé, majd a Béke térre vonultak, ahol befejeződött a megmozdulás.
Csütörtök délután román nacionalisták kövekkel dobáltál meg azokat a magyar civileket, akik élőláncot vontak az úzvölgyi katonatemető elé, ahol egy illegálisan épített román parcellát akarnak felavatni. A temető oldalsó, hátsó részén focihuligánoknak tűnő fiatalok bejutottak a sírkertbe, és belülről kitépték a székelykapu szárnyát, így a tömeg benyomulhatott. Később meggyalázták a magyar sírhelyeket is. (Maszol/MTI)
Az RMDSZ a román belügyminiszter leváltását követeli. A budapesti román nagykövetnek nem engedték Bukarestből, hogy bemenjen a magyar külügybe. A katonai temetőnél két hete még sikerült betartatni a törvényt.
A székelyek élőlánccal próbálták elejét venni az ortodox szertartásnak, focihuligánoknak tűnő fiatalok kergették el őket, többek között azt kiabálva, hogy „Mars Budapestre!”
Azért, mert az I. világháborús sírkertben román parcellát alakítottak ki, és magyar katonák sírjaira is ismeretlen román katonák betonkeresztjeit állították.