Zsidó és muszlim templomokat akart megtámadni egy szélsőjobboldali csoport Franciaországban

Terrorizmus

Zsidó és muzulmán vallási helyeket tervezett megtámadni egy szélsőséges csoport Franciaországban, az ügyben öt ember ellen indult eljárás szeptember és május között – erősítette meg a BFM francia hírtelevízió értesülését a párizsi ügyészség.

A forrás azt mondta, a „neonáci mozgalomhoz közeli ideológiájú” csoport „körvonalazatlan” merénylettervének célpontjában zsidó és muzulmán imahelyek álltak.

Az ügyben először a bűnügyi rendőrség indított vizsgálatot szeptember 8-án a fegyvertartási szabályok megsértése miatt, és az egyik gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték. Októberben további két férfit, köztük egy fiatalkorút is őrizetbe vettek.

A nyomozás során derült fény arra, hogy a gyanúsítottak vallási helyek ellen terveztek merényletet. A párizsi ügyészég terrorelhárítási részlege ezért januárban átvette az ügyben a nyomozást terrorcselekménnyel kapcsolatos bűnszövetkezet, terrorcselekményhez kapcsolódó robbanószerkezet gyártása és tiltott fegyvertartás gyanúja miatt. Az ügyben májusban további két embert is meggyanúsítottak.

Az öt gyanúsított közül négyen rendőrségi felügyelet alatt vannak, de szabadon védekezhetnek, míg egy ember továbbra is előzetes letartóztatásban van.

A BFM úgy értesült, hogy a szélsőséges csoport tagjai egy internetes fórumon cseteltek a merénylettervükről, és több célpontot is megjelöltek, köztük a franciaországi muszlim szervezetek éves közgyűlését.

Az elmúlt két évben a terrorelhárítási hatóságok három hasonló jelegű neonáci szervezkedést lepleztek le, de egy titkosszolgálati feljegyzés szerint jelezték azt is, hogy ezeknek a csoportoknak az „akcióba lépési képessége” „korlátozott”. (MTI)