295 milliárd juthat Mészáros Lőrinc cégeinek a Budapest-Belgrád vasút építéséből

bűnügy

Megkötötték a Budapest-Belgrád vasút magyarországi, Kelebiáig tartó szakaszának tervezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést, közölte szerdán Mészáros Lőrinc tőzsdei cége, az Opus Global Nyrt. az MTI-vel. A tájékoztatásuk szerint a Mészáros cégei és a kínai vasúttársaság cégeinek konzorciuma nyerte el. A beruházás keretösszege csaknem 590 milliárd forint, ebből Mészáros cégei 295 milliárdot remélnek a tulajdonuk arányában.

A Budapest-Belgrád vasútvonal a kínai Egy út, egy övezet program része. A magyar állam kínai hitelből építi meg, gyakorlatilag a kínaiaknak, a vasútvonal a tervek szerint minden útjába eső nagyobb magyar várost elkerül, és célja szerint kínai tehervonatok fognak átszáguldani rajta az országon. (Via MTI)