Szíria nem enged be egy vegyifegyver-vizsgáló csoportot

háború

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakembereket kíván küldeni Szíriába, hogy megállapítsák, kik a felelősek a tiltott fegyverekkel elkövetett támadásokért, de Damaszkusz nem adott engedélyt a beutazásukra – közölte a szervezet vezetője.

Az OPCW tagállamai tavaly megszavazták az ún. Vizsgáló és Azonosító Csoport (IIT) létrehozását, a döntést Moszkva és Damaszkusz ellenezte.

Szíria nem hajlandó elfogadni a döntést és foglalkozni az abból fakadó kötelezettségekkel, a szíriai külügyminiszter helyettese írásban üzente meg, hogy nem adnak belépő vízumot a vizsgálócsoport tagjainak – tájékoztatta a tagállamok képviselőit Fernando Arias, az OPCW vezetője.

Azt mondta, kapott két másik levelet is május 9-én és 14-én a miniszterhelyettestől arról, hogy Szíria ellenzi, hogy a csoport újonnan kinevezett tagjai hozzáférjenek a kérdéssel foglalkozó bizalmas szíriai iratokhoz.

A Sajrat légitámaszpont 2016 októberében. Ezt a bázist bombázta meg 2017. április 7-én az USA, hogy megtorolja a szíriai rezsim három nappal korábbi, legalább hetven civil halálát okozó vegyifegyvertámadását.
Fotó: AFP PHOTO / US Department of Defense

A hágai központú OPCW az ENSZ által támogatott, 193 tagállamból álló globális testület, aminek az a feladata, hogy megszabadítsa a világot a vegyi fegyverektől. Szíria 2013-ban csatlakozott hozzá, és akkor vállalta a fegyverszakértők beengedését, hogy elkerülje az amerikai légitámadásokat, amikkel Barack Obama elnök fenyegette meg. (MTI)