Házi őrizetbe kerül a VV Fanni megölésével gyanúsított B. László

bűnügy

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint házi őrizetbe kerül a Novozánszki Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László. A Budai Központi Kerületi Bíróság végzését a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megváltoztatta, ugyanis úgy ítélte meg, hogy az arányosság, a fokozatosság és a szükségesség elvének szem előtt tartása mellett ez a fajta felügyelet az eljárás jelenlegi szakaszában már elegendő, de szükséges eszköz is a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok biztosításához - írja az Index.

B. László, aki korábban az MSZP színeiben önkormányzati választáson indult Dunaújvárosban, a lakását csak külön engedéllyel hagyhatja el, és ennek betartását nyomkövető eszközzel ellenőrzi a hatóság. A törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja továbbra is fennáll, a gyanút alátámasztó bizonyítékok köre a kényszerintézkedés legutóbbi meghosszabbítása óta nem bővült, de a bűncselekmény súlya miatt továbbra is indokolt, hogy B. őrizetben maradjon.