Hűtlen kezelés gyanúja miatt indított vizsgálatot a gazdasági és korrupciós ügyekben illetékes osztrák ügyészség (WKStA) Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnöke ellen - közölte a Profil című hírmagazin internetes felületén csütörtökön.
Az APA osztrák hírügynökség megkeresésére az illetékes vádhatóság megerősítette a folyamatban lévő nyomozást a botrányba keveredett egykori alkancellárral szemben. A WKStA szerint vizsgálatok folynak Johann Gudenus lemondott szabadságpárti frakcióvezetővel szemben is, illetve további ismeretlen tettesek ellen "különböző társulási formákban" elkövetett hűtlen kezelés miatt.
Johann Pauer, Strache jogi képviselője a Profil megkeresésére azzal válaszolt, hogy "folyamatban lévő bűnügyi eljárásokkal kapcsolatban nem nyilatkozhat". A profil emellett úgy tudja, a vizsgálat már május 20. óta zajlik Strachéval és Gudenusszal szemben, a WKStA ezt azonban nem kívánta megerősíteni.
Az Osztrák Néppárt és az FPÖ koalíciójának felbomlásához vezető kormányválság május 17-én robbant ki Ausztriában, miután két német lap nyilvánosságra hozott egy, az akkori alkancellárt, Heinz-Christian Strachét, a kormánykoalíciós FPÖ azóta lemondott elnökét és Johann Gudenust, a párt szintén lemondott frakcióvezetőjét súlyosan kompromittáló videofelvételt.
Strache az Ibizán készült rejtett kamerás felvételen magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó nővel tárgyalt, akinek párt- és médiatámogatásért cserébe zsíros állami megbízásokat ígért (közben pedig többször is Orbán Viktorra és a magyar kormánypárti médiára hivatkozott). (via MTI)