Több százezer ember vonult az utcákra vasárnap Hongkongban, hogy tiltakozzanak a kiadatási törvény elfogadása ellen, amely lehetővé tenné gyanúsítottak kiadását Kínának.
A törvény ellen az elmúlt napokban többször is tüntettek, múlt vasárnap egymillió ember ment utcára, szerdán pedig a tüntetők elkezdték elfoglalni a kormányzati negyed utcáit, amire a rendőrség rendkívül erőteljesen reagált, könnygázzal és gumilövedékkel oszlatták fel a tömeget.
Szombaton a városállam vezetése jelezte, hogy a törvény elfogadását egyelőre felfüggesztették. A tüntetők azonban a tervezet visszavonását akarják elérni, ezért vasárnap is az utcára vonultak, méghozzá rengetegen.
A tüntetések egyelőre békések, nincs könnygáz, nincsenek összecsapások a rendőrséggel, és nincsenek sérültek. Vasárnap délutánra hatalmas tömeg gyűlt össze a hongkong-i Viktória-téren, sokan feketébe öltöztek és fehér virágot fognak a kezükben. Az utcák járhatlanok, a vasútállomásokat tömegek lepték el.
A tüntetők közül sokan transzparenseket vittek, “a diákok nem lázadók” felirattal, reagálva arra, hogy a rendőrség a szerdai tüntetést felkelésnek nyilvánította (így a résztvevők akár tíz éves börtönbüntetést is kaphatnak).
A BBC szerint sokat szkeptikusak a törvény elfogadásának felfüggesztését illetően, egy 67 éves férfi azt mondta, a városállam vezetése úgy viselkedett, mintha az egymilliós tüntetés nem is lenne nagy ügy. A tüntetők arról is beszámoltak, úgy érezték, hogy a szerdai rendőrségi beavatkozások áldozataiért is ki kell állniuk.
(BBC)
A tüntetők nem elégedettek meg a Kínával kötendő kiadatási javaslat felfüggesztésével, a visszavonását is el akarják érni.
Egy törvényjavaslat ellen tüntettek, ami lehetővé tenné, hogy Hongkong kiadjon szökevényeket Kínának. Egy csoport ellen paprikasprét is bevetettek.
A kínai befolyástól féltik az igazságszolgáltatásukat.
Ez szülte az elmúlt napok tüntetéseit, az emberek ugyanis nem akarják, hogy a hongkongi igazságszolgáltatás Kína politikai ellenfeleit is kiadja majd Kínának.