Az Index ír arról, hogy Komjáthi Imre MSZP-alelnök kedden az esztergomi Suzuki-gyár kerítéséhez láncolta magát, és közölte, addig nem megy el, amíg valaki nem tárgyal vele. A politikus egy Facebook-videót is közzé tett, ebből derült ki a láncolás.
Komjáthi többek között azt követelte, hogy engedjék be a szakszervezetek képviselőit. Mint fogalmazott, a kormány először rabszolgatörvényt hoz, hogy kiszolgálják a nagytőkét, majd elveszik a cafeteriát, megszűntetetik a lakástakarék pénztárt.
Szerintre keményebben kell fellépni ahhoz, hogy a gyár vezetése befejezze a jogtiprásokat, és a Suzuki szerinte sorozatban megsérti a magyar törvényeket, nem ad biztosít megfelelő munkaügyi szüneteket és ivóvizet a dolgozóknak, miközben azok 33 fokban dolgoznak a gyárban.
Beszélt arról is, hogy áprilisban kirúgtak egy kétgyermekes apát, mert szakszervezetet alapított. A lap megjegyzi, hogy a Vasas szakszervezet információi szerint a 14 éve a gyárban dolgozó férfi ellen korábban nem érkezett a munkáltató részéről semmilyen panasz, és zakszervezeti titkárként amúgy a dolgozót munkajogi védelem illette volna meg, vagyis nem lehetett volna elbocsátani.