Szokatlan jelenet történt Ausztráliában egy sajtótájékoztatón. Darren Edwards nyomozó épp újságíróknak nyilatkozott, amikor feltűnt a háttérben egy férfi, aki egy másik elől menekült.
Az egykori rögbijátékos Edwards nem zavartatta magát, és úgy ahogy volt, zakóban, kamerák előtt, két mondat között rávetette magát a menekülő férfira, és ezzel megállította. A kamerák pedig mindezt rögzítették.
Később kiderült, hogy a férfi nemrég szabadulhatott, épp a bíróságról jött ki, és az utcán megjegyzéseket tehetett egy fiatal lánynak. Ezt hallotta a lány apja, és üldözni kezdte a férfit. A rendőrök végül közfelháborodás okozása miatt letartóztatták a férfit.
Aki egyébként - ahogy azt a hvg.hu kiszúrta - a heyi lapok szerint magyar állampolgár lehet, Lasloként emlegetik. (BBC)