Trump nem kér bocsánatot attól az öt embertől, akiket kivégeztetett volna, de kiderült róluk, hogy ártatlanok

külföld
Freddy Miyares, az egyik letartóztatott Raymond Santana Jr. szerepében, mellette az apját alakító John Leguizamo
Fotó: Atsushi Nishijima/Netflix

Ava DuVernay és a Netflix új sorozata, a When They See Us egy 1989-ben, a New York-i Central Parkban történt nemi erőszak, illetve az azt követő, irányított nyomozás történetét dolgozza fel. 

A nagy nyilvánosságot kapott ügyben több színesbőrű tinédzsert is letartóztatott és bebörtönzött a New York-i rendőrség. Az áldozat egy fehérbőrű fiatal nő volt, aki épp esti futóedzésére indult a parkba. Mint később kiderült, a rendőrök kényszerítették a parkban letartóztatott fiatalokat, hogy egymásra valljanak, és ezzel mielőbb eredményesen lezárhassák a nyomozást. Végül, hosszú évekkel később, egy DNS-vizsgálat tisztázta őket. 2002-ben felmentették mindegyiküket, és 2014-ben a város végül megegyezett velük kárpótlásukról. (A megrázó sorozatról néhány napja írtunk a 444-en is.)

A When They See Us ráirányította a figyelmet a harminc évvel ezelőtti esetre, amiről annak idején megnyilatkozott a jelenlegi amerikai elnök is, aki épp szerdán tette biztossá, hogy újra elindul a tisztségéért 2020-ban. 

Trump nem egyszerűen megnyilatkozott, de 1989-ban egész oldalas hirdetésekben követelte több New York-i lapban is a halálbüntetés visszaállítását az öt tinédzser letartóztatása után(akik közül négyen feketét voltak, egyikük pedig latino). 

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke
Fotó: JIM WATSON/AFP

April Ryan fehér házi tudósító most megkérdezte az elnököt, hogy megbánta-e a harminc évvel ezelőtti kifakadást, és ma másképp cselekedne-e, de nem sikerült kicsikarnia bocsánatkérést az elnökből, sőt. Trump visszakérdezett, miért kérdezi most ezt tőle a tudósító, majd megjegyezte, érdekes, hogy épp most jutott ez az újságíró eszébe. 

„A történetnek két oldala van. Beismerték tetteiket. Linda Fairstein (az ügyben eljáró New York-i ügyész) és az ügyészek szerint például New York-nak soha nem lett volna szabad megegyeznie velük. Úgyhogy maradjunk most ennyiben.”

A bíróság végül nem csak felmentette a fiatalokat, de azt is kimondta, hogy azok a vallomások, amelyekre az elnök hivatkozik, kényszerítés alatt születtek. 

Trump ezt megelőzően 2016-ban beszélt az esetről, akkor is bűnösként emlegetve a felmentett fiatalokat. (Deadline)