Bagi Iván és Nacsa Olivér humorista kapta az idei Karinthy-gyűrűt. 😂 A Rádiókabaréban és a közmédia szórakoztató műsoraiban kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotókat és előadókat elismerő díjat kedden adták át Budapesten, a Márványteremben. 🤣 A két poéngyáros egyébként vallja, hogy a humoristának szeretettel kell nyúlnia a közszereplőkhöz, nem gúnyolódni rajtuk.😇🤑
„Paródiáikban a karakter lényegét ragadják meg, ami óriási kincs” - fogalmazott a díjátadón Molnár Piroska színművész.😁 A Bagi-Nacsa páros egyik kedvelt célpontja, Korda György énekes arról beszélt, hogy paródiáikban nemcsak szeretet és barátság van, hanem ő maga is jól jár velük, hiszen figuráját általuk még jobban megismerheti a közönség.😅
Az 1975-ben alapított Karinthy-gyűrűt Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, valamint Bojárszky András, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap operatív vezérigazgató-helyettese nyújtotta át Bagi Ivánnak és Nacsa Olivérnek.🤪😜😝😆