Rosszabbul teljesítenek a magyar diákok az idegennyelvi méréseken

oktatás

Sokat rontottak angolból a diákok az országos idegen nyelvi mérésen: míg 2017-ben a hatodikosok 78 százaléka írta meg sikerrel a tesztet, 2018-ban ez már csak 65 százalékuknak sikerült, a nyolcadikosoknak pedig ezúttal is csak 60 százaléka felelt meg - írja a Magyar Nemzet. Az a nyolcadikos pedig, aki megbukik az Oktatási Hivatal (OH) felmérésén, kis eséllyel tesz eredményes középfokú nyelvvizsgát a középiskola évei alatt.

Az OH már negyedik éve végezteti el az angol és német nyelvű teszteket az általános iskolásokkal, és úgy találták, hogy míg a németet tanulók nagyjából szinten maradtak (a hatodikosok háromnegyede, a nyolcadikosok hatvan százaléka ment át a teszten), addig angolból romlottak az eredmények. Utóbbi az összesített teszteredményeket is erősebben befolyásolja, a túlnyomó többség ugyanis az angolt választja első idegen nyelvnek.

Budapest és a kisebb települések iskolái között mindkét nyelvből nagy különbség mutatkozik a főváros javára. (Magyar Nemzet)