Gulyás Gergely a tényeknek és a szemének hisz, ezért sem foglalkoztatja, hogy Matolcsyék köre hogy úszta meg az NHB Bank csődjét

POLITIKA

Tegnap derült ki, hogy Matolcs György jegybank elnök mindkét fia, illetve összesen 17 környezetükbe sorolható vállalkozás pont azelőtt vitte át a számláját Matolcsy György unokatestvérének bankjából, az NHB-ból egy másik pénzintézethez, hogy a jegybank korlátozásokat rendelt el az NHB-nél. A Matolcsy-gyerekek cégei 2018. december 6-án nyitottak új számlát a Gránit Banknál, és így tett ezzel egy időben több ismerősük és üzleti partnerük is. A jegybank december 18-án döntött úgy, hogy az NHB válságba került, korlátozásokat vezettek be a betétek kivételére, március közepén pedig végleg be is dőlt a bank.

Megkérdeztük a dologról Gulyás Gergely minisztert is, aki azt mondta

nem gondolok a dologról semmit, mert nem tudom, hogy az állítás igaz-e, a kormány pedig a Nemzeti Bankkal kapcsolatban semmilyen ügyben nem lenne elegáns, ha véleményt nyilvánítana, hiszen a Nemzeti Bank egy független intézmény.

Gulyás szerint a dologhoz a kormányak semmi köze, azzal kapcsolatban vagy Nemzeti Bank vagy más hatóságok illetékesek, neki egyébként az ügyről nincs és nem is lehet információja.

Kapcsolódó cikkek