Rengeteg ország van a világon, amely kevesebbet szennyez, mint az amerikai hadsereg

klímaváltozás

Az Egyesült Államok hadserege a világ számos részén komoly erőkkel van jelen, a működéséhez szükséges globális ellátási lánc pedig, beleértve a rengeteg rakodóhajót, a teherrepülőket és egyéb szállítóeszközöket, óriási ökológiai lábnyommal bír. 

Egy friss kutatás szerint, melyet a Conversation foglal össze, az amerikai hadsereg a világ legnagyobb károsanyag-kibocsátói közé tartozik: több folyékony üzemanyagot használnak el, mint számos közepes méretű ország. Ha az amerikai haderőt egy külön országnak tekintenénk, a világ 47. legnagyobb üvegházhatású gáz-kibocsátója lenne, Peru és Portugália között. 

Fotó: GEORGE FREY/AFP

2017-ben például az amerikai hadsereg napi 269 ezer hordó olajat vásárolt és 25 ezer kilotonna szén-dioxidot bocsátott a levegőbe. A légierő volt a legnagyobb vásárló, 4,9 milliárd dollár értékben, a második a haditengerészet lett 2,8 milliárddal, majd a szárazföldi alakulatok jöttek, 947 millió dolláros beszerzéssel. 

A lap cikke azt is megjegyzi, hogy nem véletlen, hogy eddig kevés figyelem jutott az amerikai hadsereg kibocsátási adataira: a Pentagontól ugyanis nagyon nehéz megbízható adatot szerezni. Az Egyesült Államok már az 1997-es kiotói egyezménynél is mentességet akart a katonai kibocsátásnak, és ezt a lehetőséget csak a párizsi klímaegyezmény írta volna felől, de abból meg Donald Trump kiléptette az országát. 

A most közölt kutatást különféle közérdekű adatigénylésekből összerakott információk alapján állították össze. 

Az amerikai hadsereg működtetésében is vannak amúgy kísérletek átállni alternatív energiaforrásokra, de ezek jellemzően csak nagyon kis szeletét teszik ki a fogyasztásnak, és a hadsereg jelenleg továbbra is a legnagyobb intézményi szénhidrogén-fogyasztó marad a világon. Ráadásul a jelenlegi fegyverarzenáljával ez nem is fog megváltozni a következő években.