Először tartottak Pride-felvonulást Szkopjében

Tbg
külföld

Meleg méltóság menetét, azaz Pride-ot tartotta Szkopjében, Észak-Macedónia (a volt Macedónia) fővárosában. A menetet a kormány támogatásáról biztosította, több kormánytag, miniszter is részt vett rajta a több ezer felvonuló mellett.

A menet a Parlament elől indult, és Szkopje legnagyobb parkjában ért véget, ahol művészek és artisták szórakoztatták az egybegyűlteket. Észak-Macedónia az utolsó balkáni ország volt, ahol még sosem volt a melegek mellett kiálló felvonulás.

A menetet Tamara Todevska vezette fel, aki Proud című dalával megnyerte a leguróbbi Eurovíziós dalfesztivált.

Forrás

„Szeretnénk átadni egy üzenetet: itt vagyunk, és harcolni fogunk a jogainkért így is, úgy is. Az egész Balkán ma itt gyűlt össze, hogy küzdjön az egyenlőségért mindenütt” - nyilatkozta az egyik résztvevő a Radio Free Europe-nak.

Miután a regnáló, EU-barát kormány a támogatásáról biztosította a rendezvényt, több egységnyi rendőr biztosította a felvonulók útját, ellendrukkerekből is akadt jónéhány. 

Mint az orosz állami Ruptly videóján látható, bekiabáltak, bemutogattak a random tiltakozók, de volt hivatalos ellenfelvonulás is: ezen a meneten hasonlóan színes ruhákban vonultak fel a demonstrálók, csak éppen helyi népviseletbe öltöztek, több egyházi személy is feltűnt, mások feszülettel érkeztek. Rendbontásról nincs hír.

Az előző kormány megbukott és később korrupciós ügyekben elítélt miniszterelnöke, Nikola Gruevszki nem lehetett ott, hiszen menekültként Magyaország fogadta be. (BBC/Balkan Insight)