A kormány fogyasztóvédelmi vizsgálatot indít a Wizz Air és a Kartago Tours ellen

fogyasztóvédelem

A Miniszterelnökség közölte, hogy ma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egyetértésével Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár utasította a Fővárosi Kormányhivatalt, hogy indítson fogyasztóvédelmi vizsgálatot a Wizz Air légitársaság, valamint a Kartago Tours utazási iroda elmúlt napokban tapasztalt utastájékoztatási gyakorlatával kapcsolatban.

A Miniszterelnökség közölte: a Wizz Air légitársaság június 25-i London-Budapest járatán utazók több mint 24 órás késéssel indulhattak csak útnak, június 30-án pedig a Marosvásárhely-Budapest járaton történt helytelen utastájékoztatás miatt kell vizsgálatot indítani az utasok megtévesztése, illetve a velük szemben tanúsított magatartás miatt.

Illusztráció: Nicolas Economou/NurPhoto

Vizsgálat indul a Kartago Tours által szervezett tunéziai utazásokkal kapcsolatban is, amik során 144 utas 16 és 26 órás reptéri várakozás után indulhatott csak útnak.

A közlemény szerint minden ilyen esetben szigorúan vizsgálják, hogy az utazási szolgáltatást nyújtók megfelelően tájékoztatták-e az ügyfeleiket, illetve hogy minden jogszabályi kötelezettségüknek eleget tettek-e.

A kormány az előző héten fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Airrel szemben egy hasonló, frankfurti eset miatt. (MTI)

Kapcsolódó cikkek