Fekete leplet húztak az MTA előtt álló Széchenyi-szoborra, hogy a délelőtt elfogadott törvény ellen tiltakozzanak

POLITIKA

Miután kedd délelőtt a kormánypárti többség megszavazta az MTA átalakításáról szóló törvényt, tiltakozásul az Akadémiai Dolgozók Fóruma tüntetést szervezett a Széchenyi térre, mert szerintük a Magyar Tudományos Akadémia megcsonkítása bűn a tudomány ellen, bűn a nemzet ellen, és bűn a magyar kultúra ellen

A tüntetés kezdetén fekete leplet fontak az Akadémia előtt álló Széchenyi-szoborra. A téren pár száz ember jelent meg, hogy az új törvény ellen tiltakozzon. 

Fotó: Halász Júlia/444
Fotó: Halász Júlia/444

Lovász László, az MTA elnöke, korábban több oldalas levelet küldött, amiben részletesen felsorolta aggályait, és érveit, hogy miért lenne káros a kutatóhálózat kiszervezése. A legfőbb problémák közt említette:

  • hogy külön létrehoznak egy testületet, aminek egyedüli célja az "intézményes keretek között folytatott kutatások intézményrendszerének fenntartása, működtetése", bár ehhez a feltételeket még a törvényjavaslat szerint is az MTA-nak kéne biztosítania;
  • Annak az MTA-nak, amelynek a kutatóhálózata még csak nem is képviselheti magát ebben az új testületben;
  • amelytől a kormány gyakorlatilag elveszi a vagyonát;
  • emellett a törvény nem gondoskodik a kutatóhálózatban foglalkoztatottak bérezéséről.
Kapcsolódó cikkek