A Buzzfeed News megszerzett egy hangfelvételt arról, hogy Matteo Salvini olasz belügyminiszternek, a Liga pártelnökének egyik közeli szövetségese 2018. október 18-án a moszkvai Metropol szállodában összesen három olasz és három – egyelőre nem beazonosított – orosz üzletember részvételével titkos megbeszéléseket tartott arról, hogyan pumpáljanak több 10 millió dollárnyi, orosz olajüzletekből származó pénzt a szélsőjobboldali pártjukba.
Az úgy 75 perces tárgyaláson arról beszéltek, hogy egy nagy orosz olajcég legalább 3 millió tonna üzemanyagot adna el az Eni olasz olajcégnek kb. 1,5 milliárd dollárért. Közvetítőkön keresztül folyt volna a vásárlás, és az eladó fél a Buzzfeed számításai szerint az akkori árak alapján kb. 65 millió dolláros kedvezményt adott volna. A hangfelvétel szerint ez az összeg folyt volna titkos csatornákon a Ligához. Ez törvénysértés, a pártok az olasz választási törvény értelmében nem fogadhatnak el nagyobb összegeket külföldről.
A felvételen hallatszik, hogy Gianluca Savoini – aki Vlagyimir Putyinnal evett együtt, amikor az orosz elnök Rómában járt – kávéscsészék csörömpölése közben azt mondja, hogy „egy új Európának közelebb kell állnia Oroszországhoz, mint korábban, mert vissza akarjuk szerezni a szuverenitásunkat”. Salvinit az orosz tárgyalófelek „európai Trump”-ként emlegetik. Salvini nem volt ott a találkozón, de akkor épp ő is Moszkvában járt, az előző nap állt ki az Oroszországgal szemben Ukrajna megtámadása miatt hozott szankciók ellen.
A hangfelvétel teljes szövege itt olvasható angolul. Magyarországot is említik benne, amikor az olasz fél ezt mondja az orosznak:
„Salvini az első ember, aki meg akarja változtatni egész Európát. A szövetségeseinkkel és kollégáinkkal meg más pártokkal Európában. Az FPÖ Ausztriában, az AfD Németországban, Franciaországban Madame Le Pen, és más országokban ugyanígy, Magyarország Orbánnal, Svédország a Svéd Demokratákkal. Megvannak a szövetségeseink.”
A Kreml régóta igyekszik befolyásolni az európai politikát, a francia Nemzeti Tömörülés például orosz hitelből működik. Az EP-választás előtt az osztrák kormány bele is bukott, hogy az FPÖ-s belügyminiszter egy kiszivárogtatott felvételen szintén az oroszokhoz való kapcsolatáról vallott. A magyarországi orosz befolyásszerzésről tavaly készítettünk filmet:
Szeptemberben kaptak kilencmillió eurót (~2,75 milliárd forintot) a Kremlhez nagyon közel álló Roman Popov bankjától, a First Czech Russian Banktől.
Amilyen mocskos a Strache-ügy, olyan tiszta tükre a magyarországi viszonyoknak. Az osztrák szélsőjobbos politikus legvadabb éjszakájáról készült botrányfelvétel egy átlag hétköznap lehetne Magyarországon.
Oroszország olajjal, gázzal, atomenergiával, álhírekkel, kémekkel és exportált korrupcióval szerezte vissza magyarországi befolyását. Kilencven perces dokumentumfilmünk az orosz–magyar kapcsolatokról.