Létezik olyan iskola - a spártaiaké is ilyen volt például - ami szerint a betegeket, sebesülteket és magatehetetleneket nem érdemes pátyolgatni, mert az nem vezet sehová. A jelek, illetve egy, a budapesti metróban, a Deák térre befutó egyik szerelvényben készült friss videó szerint a BKV biztonsági őrei is ennek az iskolának a hívei.
Olvasónk, X. békésen utazott kedden a 3-as metróval, amikor már csak azt konstatálta, hogy az egyik utastársa valamitől rosszul lehetett, mert láthatólag elvesztette az eszméletét. X. azt nem tudta, hogy a férfi mitől került ilyen állapotba, hogy részeg-e, beteg vagy nem bírta a meleget, azt viszont annál jobban látta, hogy milyen módszerrel viszik ki a kocsiból a peronra. Ilyennel:
A továbbinduló szerelvényből olvasónk még annyit látott, hogy a férfi a kivonszolását követően szerencsére fel tudott ülni.
Az ügyről megkérdeztem a BKV-t, akik - a videó megnézése után - olyan választ adtak, amiből az sugárzik, mintha a látványban nem lenne semmi rendkívüli. Külön felhívnám a figyelmet a "távolítottak el" kifejezés megejtően őszinte használatára:
"Ma délután, 14.55-kor, a Deák téri M3-as metróban a biztonsági őrök egy magatehetetlen férfit távolítottak el a Nagyvárad tér felé közlekedő, E5-ös metróvonat 6046-os kocsijából. Később a férfit a metróügyeleteshez kísérték, mentőt hívtak hozzá, akik el is vitték."
(A válaszban szerepelő "ma" e hét keddjét jelenti.)
Update:
A BKV cikkünk megjelenését követően újabb reakciót küldött, benne azzal az információval, hogy az utas részeg volt. Erről szóló friss cikkünket itt olvashatod.