18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Júniusban halomra ölték a békés tüntetőket Szudán fővárosában, a BBC telefonos közvetítésekből rekonstruálta a történteket

külföld

2019. június 3-án Szudán fővárosában, Kartúmban tüzet nyitottak a demokratikus átmenetet követelő békés tüntetőkre. Semelyik nemzetközi hírtévé kamerája nem volt elég közel ahhoz, hogy megörökítse a mészárlást, viszont fiatal szudániak tömkelege közvetítette a telefonján az eseményeket. Ez lehet a világ egyik első, tömegesen streamelt mészárlása. A BBC Africa Eye összegyűjtötte és rendszerezte ezeket a közvetítéseket, hogy pontos, szemtanúi hitelességű beszámolót nyújthasson a tömegmészárlásról.

A 18 perces dokumentumfilmből kiderül, hogy miután Szudán korábbi elnökét tavasszal elűzték a hatalomból, békés tüntetés vette kezdetét Kartúmban a demokratikus átmenet érdekében. Heteken át voltak kinn a tüntetők az utcán, beszélgettek, zenéltek. A szudáni hadsereg vigyázott a rendre, sok katona még vegyült is a demonstrálókkal.

Azt viszont a tüntetők nem tudták, hogy a sivatagban már gyülekeznek a Rapid Support Forces (RSF) nevű félkatonai szervezet emberei, mert a kormány velük akarta leveretni a tüntetést. Az RSF hivatalosan nem része a szudáni hadseregnek, és korábban is használta már ilyen feladatokra őket a szudáni kormány, véreskezűségükről a dárfúri konfliktusban is meggyőződhetett a világ.

Június 3-án aztán a hadsereg hirtelen visszavonult az utcáktól, és megkezdődött a népirtás. A BBC által összegyűjtött videókon is látszik, hogy a tüntetők eleinte nem is fogják fel, mi történik, meglepve kiabálják, hogy éles lőszert használnak ellenük, és nem akarják elhinni azt sem, hogy a földön hullák fekszenek körülöttük.