A Lokál és az Origo is bukta a pert, amit Nagy Blanka indított, miután azt hazudták, több tárgyból is bukásra áll, és alig jár iskolába

politika

A Lokál után az Origo is jogerősen bukta a sajtópert Nagy Blanka ellen, akit azzal akartak lejáratni, hogy bukásra áll, és alig jár be az iskolába – írja a HVG.

Nagy Blanka, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium tanulója egy januári, kormányellenes budapesti tüntetésen.
Fotó: Ács Dániel/444

A diák ügyvédje szerint a dupla pernyertesség után összesen milliós sérelemdíjat kérnek a Ripost állításai nyomán karaktergyilkossággal próbálkozó lapoktól. Ha Nagy – aki egy tüntetésen elmondott kemény beszéde miatt érdemelte ki a toloncmédia haragját – sikerrel kér sérelemdíjat, akkor majd a Liszkay Gábor által irányított, állami hirdetésekkel felpumpált KESMA-nak kell majd fizetnie.

Az Origo úgy írta meg a cikkét, hogy az állításait nem tudta bizonyítani, és anélkül tagadta meg a helyreigazítást, hogy azt nyomban cáfolni tudta volna – mondta ki ítéletében az ítélőtábla, aminek a döntése végleges, az Origónak helyreigazítást kell közölnie. (HVG)