Az amerikai tinédzserek elektromoscigi-járványáért felelősnek tartott Juul vezérigazgatója azt mondja, sajnálja

külföld

Kevin Burns, a Juul nevű amerikai elektromoscigaretta-gyártó cég elnök-vezérigazgatója azt üzeni a termékükre rászokó tinédzserek szüleinek, hogy sajnálja a dolgot, és hogy a terméket eredetileg nem tinédzsereknek szánták, ezért reméli, nem a cég volt az, ami valahogy vonzóbbá tette az elektromos cigarettát a fiatalok körében.

A Juul 2015-ös alapítása után hamar az épp akkor berobbanó e-cigi-üzletág legnagyobb szereplője lett 40 százalékos piaci részesedéssel. Azóta kiderült, hogy a piac bővülését elsősorban a tinédzserek hajtották, akik körében szakértők szerint a mai napig járványként terjed az e-cigi-függőség.

Ehhez persze az is kellett, hogy az amerikai hatóságok nem sorolták be rendesen a terméket, ezzel elősegítve, hogy a fiatalok a hagyományos ciginél jóval egészségesebbnek higgyék a terméket, és ne legyenek megfelelően tisztában a veszélyeivel. (ABC)