Szokás szerint nincs stabil kormánya Spanyolországnak, de egy mostani megállapodás nyomán lehet, hogy már szerdán megalakul egy olyan kabinet, ami tartósan képes lehet parlamenti többségre támaszkodni. Hosszú évek óta nem volt ilyen helyzet Spanyolországban.
A legutóbbi, idén tavasszal rendezett választást ugyan megnyerték a szocialisták, azonban kisebbségben kormányoznak, mert azóta sem sikerült koalíciós megállapodást kötniük. Régóta tárgyalt Pedro Sanchez szocialista pártelnök - miniszterelnök a Podemos nevű radikális baloldali párttal, ami a görög Szirizával párhuzamosan a semmiből lett komoly erővé a 2008-as válság után, de eddig nem tudtak megegyezni.
A fő probléma az volt, hogy Sanchez nem akart miniszteri posztot adni a Podemos elnökének, Pablo Iglesiasnak, mert utóbbi támogatja, hogy a katalánok szavazhassanak a függetlenségükről, illetve politikai foglyoknak nevezte a börtönben lévő katalán vezetőket. Sanchez szerint viszont a katalán függetlenségi törekvések alkotmányellenesek.
A kompromisszum az lett, hogy a Podemos több politikusa is miniszter lehet, többek között Irene Montero, aki a párt alelnöke, parlamenti képviselő, és Iglesias élettársa. Tavaly születtek az ikreik, és márciusban jelentették be, hogy újabb babát várnak.
Szerdán tartják a szavazást a parlamentben az új kormány megalakulásáról. A többséghez még szükség lesz kisebb baszk pártok bevonására is, de velük már korábban megegyeztek a szocialisták az együttműködésről. (Guardian)