A Magyar Hírlapnak adott interjút Németh Szilárd, a honvédelmi minisztérium államtitkára. Ebben a fideszes politikus néhány közéleti kérdést teljesen új megvilágításba helyez. Így például azt mondja, hogy
Ezen kívül szó esik a Kratochvil Károly Honvéd Középiskolában történt bántalmazási ügyről, amit a HVG tárt fel néhány hete. Erről Németh egyfelől azt állítja, hogy fegyelmit indítottak a bántalmazás résztvevői ellen, kirúgták őket és feljelentés történt az ügyben, majd közvetlenül ezután hozzáteszi, hogy
„nem kell mindent elhinni abból, amit az ellenzéki média összevissza hazudik, hiszen céljuk nem az igazság felderítése, hanem a botránykeltés.”