Egy 18 és egy 19 éves amerikai diáknak kell felelnie az olasz bíróság előtt gyilkosságért: péntek hajnalban több késszúrással végeztek egy 34 éves rendőrrel, Mario Cerciello Regával.
A gyilkosság után az olasz médiában elterjedt, hogy észak-afrikaiakat keres a rendőrség, ezért egészen addig, amíg fény nem derült a valódi elkövetőkre, bevándorlásellenes hisztéria is kialakulóban volt.
Christian Gabriel Natale Hjorth és Finnegan Lee Elde drogot akartak vásárolni, de feltehetően összekülönöztek a dealerrel, akitől elvették a táskáját. Később 100 dollárért és egy gramm kokainért cserébe hajlandóak lett volna visszaadni a táskát, csakhogy a cuccért már két civilruhás rendőr ment.
A kialakult verekedésben a két fiatal egy nagy késsel halálosan megsebesítette Regát, aki egyébként frissen házasodott rendőr volt, ezen a héten tért vissza nászútjáról. A Farnese téri rendőrkapitányság közölte, szabadidejében aktivistáskodott, többek között ételt osztott keddenként a szegényeknek.
A rendőrség az amerikai diákok szállodájában a szoba álmennyezetében találta meg a gyilkos fegyvert, egyikük beismerő vallomást tett. (BBC)