Tarlós bejelentette, hogy a mélyalvási időszakban megszűnik a repülőforgalom Budapest felett

közlekedés
A bejelentés
Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

A jogszabályi változásoknak köszönhetően éjfél és reggel öt óra között, a mélyalvási időszakban szinte teljesen megszűnik a repülőgép-forgalom Budapest felett, a Liszt Ferenc-repülőtéren tervezetten nem szállhatnak fel és le repülőgépek - jelentette be másodszor is Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön. 

A korlátozáshoz szükséges jogszabály-módosítások „részben már életbe léptek, részben a legközelebbi jövőben életbe lépnek” - mondta Tarlós István. Kifejtette: 

  • ötről tíz csomóra emelték a le- és felszálláskor megengedett hátszél erősségét, 
  • a főváros felett kényszerűen végrehajtott éjszakai repülésekért akár 1000 eurós bírságot is kiszabhatnak, 
  • továbbá a zajmérési helyek számát az eddigi hatról tizenháromra növelik. 

„Mindezek következtében az eredmény az lesz, hogy a mélyalvás időszakában gyakorlatilag Budapest felett a repülések megszűnnek.”

Palkovics László elmondta, az intézkedések azt szolgálják, hogy az éjszakai repülési műveletek számát nullára csökkentsék. A hátszélre vonatkozó szabályváltozásoknak köszönhetően a jelenleginél több repülőgép közlekedhet a gyéren vagy egyáltalán nem lakott délkeleti irányba, illetve irányból - írja az MTI.

A Budapest Airport honlapján van egy külön kis összeállítás arról, eddig milyen zajvédelmi intézkedéseket tettek. Ebből az derül ki, hogy a hajnali órák forgalma eddig se volt nagyon sűrű: „A zajgátló védőövezetet kijelölő határozat alapján az éjszakai időszakban kereskedelmi járatok műveleteinek tervezésére korlátozottan van lehetőség. Az éjszakai időszakban összesen 50, ebből 

a mélyalvási időszakban összesen 6 művelet tervezhető. 

Ettől eltérni kizárólag a légiközlekedési hatóság előzetes engedélye alapján van lehetőség. A hatóság által kiadott engedélyeket rendszeresen közzétesszük az oldal alján található kapcsolódó dokumentumok között.”

Kapcsolódó cikkek