Az Amerikában, St. Louisban élő Polgár Zsuzsa és férje a napokban hazalátogattak Magyarországra. A sakkozónő Budapesten kibérelt egy Mercedest, ugyanazt a modellt, amit Amerikában vezet, hogy több európai országot érintő túrára induljanak. Az autókölcsönzőben közölték velük, hogy a náluk bérelt autókat nem használhatják minden európai országban, majd megkapták a tiltott országok listáját, amin Románia is szerepelt.
Polgárék elsőként Szegedre látogattak el Lékó Péterékhez. Az eltervezett programjuk része volt, hogy elhajtanak az egyik, Szeged környéki magyar-román határállomásig, ahol a tiltás miatt a magyar oldalon leparkolnak, majd gyalog átnéznek Romániába, hogy a séta végén visszatérve Magyarországon folytassák az autós túrát.
Minden a tervek szerint alakult, csakhogy a határátkelés majd visszatérés után a kölcsönautó az istennek nem indult el. Hogy amikor Polgár felhívta a kölcsönzőt, kiderüljön, hogy a távolból ők bénították le a járművet. Azt mondták, hogy azért, mert végig követték az ügyfelek útját és látták, hogy már a határállomáson járnak és meg akarták akadályozni, hogy a kocsit a tiltás ellenére átvigyék Romániába. Sőt a kölcsönző munktársa azt is elmesélte, hogy tuti ami tuti alapon a határőrséget is értesítették, hogy ha nem sikerülne az autó távkiiktatása, ők semmiképp se engedjék át azt a határon.
Miután kiderült, hogy nem lépték át a határt és nem is terveznek ilyesmit, az illetékes a távolból feloldotta a letiltást és a sakkozónő továbbmehetett.
„Szóval az autókölcsönzők pontosan tudnak mindent arról, hogy mit csinálunk a kocsival, hová megyünk vele, milyen gyorsan hajtunk és így tovább. Üdvözlök mindenkit a 21-dik században”
- zárult Polgár Zsuzsa élménybeszámolója, amire olvasónk, András hívta fel a figyelmünket. (Games Maven)