Facebook-oldalán jelezte Németh Sándor egyháza, az ATV-t tulajdonló és működtető Hit Gyülekezete, hogy mélységesen nem ért egyet a Coca-Cola plakátkampányával, amin férfiak illetve nők nemtől függetlenül ölelkeznek, mosolyognak egymásra, és szeretik egymást.
Az egyház szerint a Coca-Cola plakátjai a homoszexualitást népszerűsítik, ezért arra kérik követőiket, írják alá a petíciót, amit néhány nappal korábban indítottak civilek a neten, és aminek célja rábírni a BKV-t: hogy bontsanak szerződést a plakátcégekkel, amelyeken megjelentek ezek a képek, és kövessenek el mindent, hogy azok eltűnjenek a közterületekről:
A Coca-Cola plakátjain elsőként Boldog István fideszes képviselő akadt ki, aki bojkottot hirdetett az üdítőmárka ellen, de pártja nem tartott vele.
A Hit Gyülekezete viszont, amelynek vezetője pedig híve az őt támogató Orbán Viktornak és pártjának, ebben a hitvitában kérlelhetetlen maradt. Csakúgy mint Bencsik András:
A Coca így kommentálta az „ügyet”:
„Ezt a kampányunkat városszerte kihelyezett plakátokkal kísérjük. A háromféle plakáton egy-egy Coca-Colát ivó pár szerepel – hetero- és homoszexuális párok egyaránt. Ezzel valóban szeretnénk üzenetet közvetíteni: a hitünket abban, hogy mindenkinek joga van a szeretetre, szerelemre; hogy a szerelem érzése ugyanaz (#loveislove)” (24.hu)
Boldog István újra nekilendül a Kárpát-medence megmentésének.
Egyedül a Coca-Cola ellen.
"Obejktív tény, hogy nincs olyan személy az ellenzéki oldalon, aki Orbán Viktorhoz hasonlóan alkalmas volna az ország vezetésére" - mondta többek közt a Magyar Időknek.
Könyvtára és rendezvényközpontja is lehet a Hit Parknak.
„Valóban szeretnénk üzenetet közvetíteni: a hitünket abban, hogy mindenkinek joga van a szeretetre.”