Németországban a német rendőrök fogták el azt a férfit, aki februárban egy már elfogott társával együtt durván összevert több embert a VII. kerületi Vittula nevű szórakozóhely előtt – írja az Index.
Február 21-én éjszaka a két férfi több embert válogatás nélkül megvert a Vittula előtt és az utca túloldalán: egy lánynak kirúgták a fogait, egy másikat a földön rugdostak, egy férfinak leszakadt a fél arca, majd a kiérkező rendőrök úgy sem kapták el az elkövetőket, hogy azok a szomszéd házba menekültek – írta meg akkor az Index.
Az Index úgy tudja, a férfi eddig kiadatási őrizetben volt, de kedd este repülővel hazahozták Magyarországra, és átadták a magyar hatóságnak.
A férfi ügyvédje, Fülöp Tamás a lapnak arra a kérdésre, hogy az ügyfele beismerte-e a bűncselekmény elkövetését, azt válaszolta: kliense az eljárás jelen szakaszában még nem tesz vallomást.