Marek Kuchcinski lemondott a lengyel alsóház elnöki posztjáról. A Fidesszel szövetséges PiS politikusa azzal indokolta tettét, hogy a közvélemény nemtetszéssel fogadta a gyakori, néhány esetben családtagjaival közös belföldi repülőútjait.
Kuchcinski ellen az ellenzéki Polgári Platform bizalmatlansági indítványt nyújtott be. Erről pénteken szavaztak volna, de Kuchcinski a szavazást megelőzendő inkább önként lemondott.
Pedig sajtótájékoztatóján a házelnök mellett Jaroslaw Kaczyinski, a PiS elnöke is felszólalt, és védelmébe is vette emberét. Szerinte ugyanis Kuchcinski "nem járt el törvényellenesen", és még csak "a bevált szokásoktól" se tért el. Majd bejelentette, hogy pártja törvényjavaslatot nyújt be a kormánygépek használatának szigorú szabályozásáról. (Via MTI)