Augusztus 15-i hatállyal lemondott kapitányságvezetői beosztásáról Teleki Zoltán alezredes, Karcag rendőrkapitánya, közölte a Rendőrség honlapján a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság. Tájékoztatásuk szerint Teleki lemondását Urbán László megyei főkapitány elfogadta.
Telekiről a múlt héten került nyilvánosságra egy hangfelvétel, amelyen arra kéri beosztottját, hogy ne bírságolják a helyi kórház orvosait, különben azok se tesznek majd szívességet nekik, és a helyi rendőrök nem juthatnak be soron kívül a vizsgálatokra. Ő ezt a kivételezést "differenciált intézkedésnek" nevezte.
Teleki ilyen "differenciált intézkedésre" utasította beosztottját a helyi kórház főigazgatójával, a fideszes önkormányzati képviselő Nagyné László Erzsébettel szemben is, aki amúgy mozgássérülteknek fenntartott helyen parkolt. Teleki ezt azzal indokolta, hogy Nagyné szokta elintézni, hogy a rendőröknek ne kelljen végigvárniuk a hosszú várólistát.
A rendőrség szűkszavú közleményében erről egy szó sem esik. Abban csak arról tájékoztatnak, hogy Urbán augusztus 16-i hatállyal Karsai Lajos őrnagyot, a megyei tevékenység-irányítási központ eddigi osztályvezetőjét bízta meg a karcagi kapitányság vezetésével.