Több mint 100 rendőr csapott le egy siófoki drogterjesztő hálózat tagjaira

bűnügy

A rendőrség a police.hu-n számolt be arról, hogy Siófokon több mint 100 rendőr hajtott végre összehangolt akciót egy kábítószereket terjesztő bűnbandával szemben.

Forrás

A tudósítás szerint a Siófoki Rendőrkapitányság rendőrei a Készenléti Rendőrséggel együttműködve hajtották végre a rendészeti és bűnügyi műveletet, aminek célja kábítószerrel kereskedő személyek elfogása, valamint a terjesztői hálózat felszámolása volt. 

Összesen 22 személyt állítottak elő, akik közül 11 személyt kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, 8 főt pedig kábítószer-birtoklás vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A kábítószer-kereskedelem bűntettével meggyanúsított személyek közül végül összesen 7 főt őrizetbe vettek, akiknek indítványozták letartóztatásukat. 

A rendőrök több lakásban is házkutatást tartottak; többféle kábítószergyanús fehér port, növényi törmeléket, illetve készpénzt foglaltak le. 

A bűncselekményből származó vagyon elkobzása érdekében a helyszíneken gépjárműveket, ékszereket, műszaki cikkeket és mobiltelefonokat foglaltak le. (police.hu)