Az USA elfogatóparancsot adott ki a Gibraltárból elengedett iráni tankerre

külföld

Még július 4-én a gibraltári, brit felügyelet működő hatóságok feltartóztatták a Grace 1 nevű tankerhajót, amely iráni érdekeltségű, és 2,1 millió hordó olajat szállított. A gibraltári hatóságok szerint Szíriába vitte volna rakományát, amely a nyugati országok embargója alatt áll, vagyis nem lehetne oda olajat szállítani.

Irán válaszul július 19-én egy brit érdekeltségű tankert fogott el. A gibraltári hatóságok csütörtökön úgy döntöttek, hogy elengedik az iráni hajót, mert megfelelő biztosítékokat kaptak Irántól, hogy rakományát nem Szíriába viszi.

A Grace 1 Gibraltárban
Fotó: JORGE GUERRERO/AFP

Az USA igazságügyi minisztériuma erre elfogatóparancsot adott ki a hajó ellen, ami azt jelenti, hogy útja során elvben amerikai hadihajók ismét elfoghatják. A gibraltári és brit hatóságok egyelőre nem reagáltak az amerikai lépésre, és a Grace 1 a mostani állás szerint akár órákon belül kifuthat. (BBC)