Roska Botond vehette át a Magyar Szent István-rend kitüntetést Áder Jánostól kedden a Sándor-palotában. A professzort méltatva a köztársasági elnök úgy fogalmazott, a Szent István-rend idei kitüntetettje nem a műtőben, hanem a laboratóriumban foglalkozik életünk egyik legértékesebb, mégis törékeny kincsével: a látással. Roska Botond olyan orvos, aki nem maga gyógyít - de lehetővé teszi, hogy mások az ő kutatási eredményeit felhasználva gyógyítani tudjanak - mondta az államfő az MTI szerint.
A Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője, a Bázeli Egyetem orvostudományi karának professzora néhány hónap alatt zsinórban három fontos orvosi díjat is megkapott. Mindegyik elismerést első magyarként érdemelte ki: a Bressler-díjat az általa kidolgozott látás-visszaállító terápiáért, az évről-évre agykutatókat elismerő Alden Spencer-díjat a látás folyamatának a megértéséért, és végül idén a Louis Jeantet-díjat a kettő kombinációjáért ítélték a magyar neurobiológusnak.
Testvérlapunk, a Qubit ebből az apropóból készített vele remek interjút januárban: