Óriási instant klasszikus született a fociedzők viccesen debil nyilatkozatainak műfajában

ÉLET

A focirajongók kábé azóta gyűjtik és listázzák a leghülyébb edzői és játékosnyilatkozatokat, amióta feltalálták a nyomtatott újságokat.

Most megint itt az alkalom, hogy kiegészítsd a személyes toplistádat, ha neked is annyira tetszik Kenny Shiels nyilatkozata, mint nekem. 

Forrás

A mikrosztori háttere annyi, hogy a játékosból lett északír edzőt idén májusban, vagyis durván három hónapja nevezték ki a női válogatott szövetségi kapitányának. A BBC riportere pedig azt kérdezte tőle, hogy 

“Egy ideje már betölti a pozíciót, milyenek az eddigi tapasztalatai?”

Mire Shiels azt válaszolja, hogy:

“Jók! Eddig veretlenek vagyunk”

Majd megáll, gondolkodik egy sort és öncsonkító őszinteséggel így folytatja:

“Még nem játszottunk egyetlen meccset sem. Ezért.”

Ezen még ő is elneveti magát, majd elkezd vakerálni a csapatépítésről és a válogatott futballfilozófiájáról, de az már mindegy is, a hülyenyilatkozattörténeti pillanat már lejátszódott, szerencsére a fülünk hallatára.