Egy Etiópiában talált majomkoponya újraírhatja az emberiség eredettörténetét

tudomány
Yohannes Haile-Selassie egy 3,8 millió éves emberelőd szinte teljesen épségben maradt koponyájával.
Fotó: HO/AFP

Teljesen átírhatja az emberiség eredettörténetét egy etiópiai lelet. Yohannes Haile-Selassie professzor Miro Dorában, Afar államban bukkant rá csaknem épségben egy 3,8 millió éves koponyára, amely egy főemlősszerű emberelőd maradványa lehet.

Forrás

"Úristen, tényleg azt látom, amit látok? - gondoltam, amikor megtaláltam. Aztán már fel-le ugráltam örömömben, amikor felfogtam, hogy ez az, amiről álmodtam" - nyilatkozta a professzor a BBC-nek.

Haile-Selassie szerint a lelet az eddig talált legjobb példánya az Australopithecus anamnesis nevű emberelődnek, a legősibb australopithecus-fajnak, amely akár már 4,2 millió éve is létezhetett. Ezidáig úgy gondoltuk, hogy az A. anamensis a közvetlen elődje a már fejlettebb Australopithecus afarensisnek, ami pedig már közvetlen emberelőd, ennek leszármazottai már a homo nemzetség tagjai.

Jelen tudásunk szerint az A. afarensis egy 1974-ben felfedezett példányát, egy, a Beatles slágere alapján Lucynak nevezett nőstényt tartották a legősibb emberelőd főemlősnek, "az első két lábon járó majomnak". Haile-Selassie szerint a most felfedezett, még ősibb főemlős "hasonlóan ünnepelt ikonjává válhat az emberi evolúciónak". Most ugyanis bebizonyosodott, hogy a két faj, az A. anamensis és az A. afarensis egyidőben is élt a bolygón, és az utóbbi nem lineárisan fejlődött ki az előbbiből, hanem még keveredhetett is a két faj. Vagyis tovább bonyolódhat az emberiség őstörténete. (Via BBC, Cleveland Museum of Natural History)