A kenyai Geoffrey Kamworor megdöntötte a félmaraton világcsúcsát

sport
A kép jobb szélén Geoffrey Kamworor a 2018-as New York-i maraton után, ahol harmadik helyen végzett
Fotó: TIMOTHY A. CLARY/AFP

A kenyai Geoffrey Kamworor 58:01 perces idővel megdöntötte a félmaraton világcsúcsát a koppenhágai utcai futóversenyen - írja a Reuters hírügynökség jelentése alapján az MTI.

A csúcsot eddig, ki gondolná, egy másik kenyai, Abraham Kiptum állította fel Valenciában 58:18-al. Ezt a rekordot adta át a múltnak a 26 éves Kamworor vasárnap Dániában. A hivatalos félmaratoni táv nagyjából 21,095 km. 

Kamworor az első öt kilométeren még a régi csúcsnál rosszabb idővel haladt. Tizenöt kilométernél már gyorsabb volt, mint Kiptum, előnyéből pedig annak ellenére is meg tudott őrizni 17 másodpercet a befutóig, hogy nagy eső nehezítette a versenyt.

A kenyai futó egyébként karrierje első félmaratoniját még 2014-ben éppen a dán fővárosban nyerte.