Oklahomában letartóztattak egy 18 éves lányt, aki vett egy AK 47-est, és „poénból” 400 ember lemészárlását tervezte

külföld

Letartóztattak Oklahomában egy 18 éves pincérnőt, aki a munkahelyén azzal hencegett, hogy van egy új AK 47-ese, és ölni készül. A lány egy munkatársának videót is mutogatott arról, ahogy épp elsüti a fegyvert. Alexis Wilson azt mondta a munkatársnak, hogy „poénból” le fogja mészárolni egykori középiskolája, a McAlester High School diákjait és tanárait. Úgy 400 embert.

Forrás

Wilson kollégája értesítette a rendőrséget, akik hétfőn őrizetbe vették a lányt. A nála lefolytatott házkutatás során megtalálták a fegyvert is, és egy puskát is. Terrorcselekmény előkészítésével kell bíróság elé állnia.

A lány, az ABC szerint azzal védekezett a hatóságoknak, hogy kiragadták a kontextusából (!) azt amit mondott, mert ő valójában egy barátja (!) történetét mesélte el, aki 40 egykori diáktársa lelövését tervezte.

Wilson esete nem csak fiatal kora miatt keltette fel az amerikai sajtó figyelmét. Az augusztusi kaliforniai, texasi és ohiói lövöldözések után több fiatal, fehér férfit is letartóztattak Amerika-szerte, akik valamilyen módon hasonló támadásokkal fenyegetőztek; többüknél fegyvert is találtak.

De 2000 és 2017 között 250 lövöldözőt regisztráltak az állami és szövetségi hatóságok, de közülük csak 9 volt nőnemű.

A rendőrség szerint egyébként McAlester valódi fenyegetést jelenthetett. 2013-ban, a McAlesterben kétszer is felfüggesztették: egyszer, mert kést tartott magánál, majd pedig azért, mert horogkeresztes pólót viselt. Akkor 12 éves volt. A felfüggesztése után egy katonai kiképző programon is részt vett. Utána megpróbált ismét felvételzni a középiskolába, de nem fogadták.

Egy év várhat rá a megyei börtönben és 5000 dolláros büntetés. (Vice)