Az ENSZ tényfeltárói szerint Mianmar polgári vezetőjének, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Csinek is bíróság előtt kéne felelnie a mianmari hadsereg által elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Jelentésükben ugyan elismerik, hogy az Arakán államban etnikai tisztogatásokat végrehajtó hadsereg önálló entitás, ami felett Aungnak nincs hatalma. De mint írják, a törvényhozási helyek hatvan százalékát birtokló párt vezetőjeként módjában állt volna megváltoztatni a rohingyákat diszkrimináló, a tisztogatásokat lehetővé tevő törvényeket.
"Minél tovább tart ez a helyzet, annál lehetetlenebb elkerülnie a polgári vezetésnek a nemzetközi büntetőjogi felelősségre vonást az emberi jogi helyzet miatt" - mondta a jelentés ismertetésekor a tényfeltáró testület egyik tagja, Christopher Sidoti ausztrál jogász. Az ENSZ tényfeltárói a hadsereg vezetőinek felelősségre vonását már tavalyi jelentésükben javasolták.
Marzuki Darusman volt indonéz legfőbb ügyész, a tényfeltáró bizottság vezetője szerint Mianmar nem teljesíti kötelezettségeit "a népirtás megakadályozásában, feltárásában, büntetésében és tiltásában". Mint mondta, a 2017-es tisztogató hadjáratot megelőző szabályok és gyakorlatok a mai napig élnek, továbbra is büntetlenül lehet üldözni a rohingyákat, és gyűlöletet kelteni ellenük.
Mianmar válaszában "egyoldalú vádaskodásnak", és "tévinformációknak" nevezte a tényfeltáró bizottság megállapításait. (Via The New York Times)