„A Corvinus Egyetem sportközgazdász mesterszakos képzése, nappali és duális formában egyedülálló kezdeményezés és hiánypótló a szakmai képzések között, ezért is megtisztelő, hogy az Újpest FC, mint duális partner részt vehet ebbe és segít képezni a jövő generációját” – írja az ujpestfc.hu.
András Krisztina, a Corvinus Egyetem tanszékvezető-docense azt mondta: „Eddig tizenhárom partnerrel dolgozunk együtt, és legnagyobb örömünkre a futball szervezetek is úgy gondolták, hogy szeretnének ők is csatlakozni a már meglévők közé, és elsőként az Újpest FC csapata volt az, amely bizalmat szavazott nekünk. Ugyan elkezdődött már az idei tanév, de a második félévben még van lehetőség a diákoknak duális munkahelyre jelentkezni a futballklubhoz, és akár az oktatás gyakorlati részét a negyedik kerületi klubnál tölteni.”
Berta Csaba, klub ügyvezető igazgatója azt mondta, „nagyon hasznos a klubunk számára ez a fajta kapocs, egyrészt diplomáciai szempontból, hiszen az ország egyik legnevesebb intézményéről beszélhetünk, másrészt pedig a programtól azt reméljük, hogy a következő években, különös tekintettel a back office pótlására, ezen fajta együttműködés megoldást fog biztosítani”.