Letartóztatták a székesfehérvári nőt, aki benzinnel locsolt le, és fel akart gyújtani több embert

bűnügy

A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte egy hónapra annak a székesfehérvári nőnek a letartóztatását, aki ellen emberölés kísérlete miatt nyomoz a rendőrség, mert vasárnap délelőtt egy bevásárlóközpont előtt benzinnel locsolt le, és meg akart gyújtani több embert.

A Székesfehérvári Törvényszék közleménye szerint a végzés nem jogerős, mert a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

A bíróság azzal indokolta a döntését, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és az előzmények miatt újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követhet el.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte: egy 59 éves nőt vettek őrizetbe, aki benzinnel locsolt le több embert, amikor egy korábbi sérelem miatt két család között veszekedés és dulakodás tört ki. A benzint azért nem tudta begyújtani, mert az egyik sértett kirúgta az öngyújtót a kezéből. Az esettel összefüggésben további hat embert állítottak elő. (MTI)