Trump fogta magát és odadobta Erdogannak az Amerikát fegyverrel támogató kurdokat

politika

Ha nem Donald Trump elnökről lenne szó, azt mondhatnánk, hogy váratlan kanyart vett az amerikai külpolitika. Vasárnap előbb Trump, majd később hivatalosan a Fehér Ház is bejelentette, hogy miután az elnök személyesen beszélt telefonon török kollégájával, Erdogannal, áldását adta arra, hogy a törökök benyomulhassanak Szíria északi részébe. A közlemény fontos része, hogy a környékről kivonják az utolsó amerikai katonákat is. 

Törökország így lehetőséget kap arra, hogy régi tervét megvalósítva lecsapjon az általa terroristáknak tartott kurd erőkre. Azokra a kurdokra, akik az USA stabil szövetségeseként hatalmas segítséget nyújtottak az Iszlám Állam felmorzsolásához. 

Trump tavaly egyszer már váratlanul bejelentette, hogy minden amerikai erőt kivon Szíriából, de a had- és külügyi vezetés felháborodását látva akkor még visszakozott. 

Most arról állapodott meg Erdogannal, hogy hátravonja a környékről az ott még állomásozó 100-150 amerikai katonát.

A New York Times szerint ez odavezethet, hogy a kurdok szövetséget kötnek Aszad szíriai elnökkel a hatalmas technológiai és anyagi fölényben lévő török hadsereggel szemben.