Durranhat a pezsgő Felcsúton, már lehet gratulálni a nagy győzelemhez

POLITIKA

A hivatalos bejelentésre estig várni kell, aki nem szereti a szpoilerezést, az ne olvasson tovább, de van egy jó hírünk azoknak, akiknek szól az alábbi üzenet. 

Forrás

Megvan, sikerült a felcsúti csoda.  

Mindenkire számítottak ehhez, de íme a csapat, ami megvalósította az álmokat Felcsútért, a szeretett otthonért. A Fidesz-KDNP 6+1 képviselője: 

Pont annyian vannak, se kevesebben, se többen, amennyi a megszerezhető önkormányzati mandátum Felcsúton. Az 1 527 felcsúti szavazópolgárnak így aztán nem kellett sokáig a tollat rágva gondolkodni azon, kiket húzzanak be a listán. Mert más pártnak/szervezetnek nincs jelöltje. 

Miután egyetlen érvényes szavazat elég ahhoz, hogy az egyedüli polgármesterjelölt megkapja az ötéves mandátumot, jár a gratuláció Mészáros László Istvánnak, aki tavaly Mészáros László Jánost győzte le időközi választáson, miután Mészáros Lőrinc lemondott a polgármesteri posztról. 

Az a tavaly augusztusi választás azzal, hogy a Kétfarkú elindított egy Mészárost a poszt-Mészáros Mészáros ellen, kisebb káoszt okozott Felcsúton, húsz rendőr is majdnem kevés volt, hogy egy kátyúzást kézben tartsanak, és a kocsmafalat is megszentségtelenítették, de aztán gyorsan fehérre mázolták, gondosan meghagyva a lepusztult vakolatot. 

Tavaly egy napig ez volt a kocsma falán. 
Fotó: MKKP

Az új Mészáros az akkori, igen szép, 89,01 százalékos győzelmet tudta fokozni, mostanra már 100 százalékos lett a támogatottsága. Ez korábban még Mészáros Lőrincnek sem sikerült (az előd Mészáros L. 2011-ben 63 százalékot tudott csak felmutatni az időközin, amikor először polgármesternek választották, 2014-ben is csak 82 százalékot, amikor újrázott, hiába a sokminden Felcsútért, ki is szállt tavaly). Ilyen tempójú növekedést látva, mint amit Mészáros L(ászló) produkált, ki tudja, hol vannak határai.

Forrás

És ugyanígy 100 százalék áll majd a többi fideszes jelölt neve mellett is, akiknek szintén nem volt ellenfelük, így folytatni tudják a folytatást. 

Nemcsak Felcsúton lehet már győztes hirdetni, hanem - hacsak nem lakatolták le a szavazóhelyiségek ajtaját - további 912 településen is. A települések majdnem 30 százalékában egyetlen polgármesterjelölt van. Nekik elég elsétálni a szavazókörig, behúzni magukra az ikszet és már mindenféle kockázat nélkül szervezhetik az eredményvárós ökörsütést. 

Nemcsak kistelepülésekről van szó. Még tízezresnél nagyobb városokból is több van, ahol nincs alternatíva. A NER jövőjét megvillantó Dabast már bemutattuk, ahol a felcsúti modell van, vagyis csak kormánypárti polgármesterre és képviselőjelöltekre lehet szavazni, csak a város pont tízszer akkora, mint a Pancho dácsának otthon adó Felcsút. 

Kiskőrősön Domonyi László (Fidesz-KDNP) 2006 óta vezeti a várost, újabb öt évig még biztosan lesz erre lehetősége. 

Tiszakécskén 2014-ben váltotta a várost 16 évig vezető, de megyei kormánymegbízottnak előléptetett fideszes Kovács Ernőt párttársa, Tóth János, aki annak idején még focistaként került a városba. Öt éve még volt MSZP-s és jobbikos ellenfele a fideszes polgármesterjelöltnek, most már nincs.

Monoron a polgármesteri székért az eddigi fideszes alpolgármester, Darázsi Kálmán szállt ringbe, de nem talált ott kihívót. Öt éve még volt DK-s és jobbikos polgármesterjelölt is. 

Forrás

2010 óta vezeti Hajdúnánást Szolláth Tibor, és szerez most újabb ötéves mandátumot. 2014-ben még négyen versenyeztek, most már csak ő indult. Nemrég átadott egy PI-víz kutat, amit nem fogadott egyöntetű lelkesedés.

Forrás

Öt éve 83 százalékkal nyert a fideszes Bóka István Balatonfüreden, most meglesz a 100 százalék. 2002 óta vezeti a várost, 2024-ig most meghosszabbodik a mandátuma. 

Tabányi Pál 2010-ben hiába a Maglódi Polgári Kör jelöltjeként indult, kapott egy FIDESZ-KDNP-s kihívót. Legyőzte, 2014-ben már a kormánypártok támogatásával  - nyert a baloldali pártok és egy független jelölttel szemben. Mostanra elfogytak az ellenfelei a maglódi polgármesternek. 

Forrás

Mohácson az MSZP-s Csorbai Ferenc fog győzni, miután elhunyt a város eddigi fideszes polgármestere, a mostani választásra is bejelentkezett Szekó József. Az ellenzék egy része is arra kérte Csorbait, hogy a kialakult helyzetben lépjen vissza, ne nyerjen ellenfél nélkül, de Csorbai ezt nem tette meg. Azt mondta, ha kevesen szavaznak rá, akkor nem foglalja el a hivatalt, de nem pontosította, mennyi a kevés. 

A Zala megyei Lakhegyen és Balatonszepezden az egy polgármesterjelölt sem jött össze. Lakhegyen még képviselőjelöltnek sem jelentkezett senki. 

Kapcsolódó cikkek