A voksturisták falujában kiugróan magas részvétel mellett győzött fölényesen a Fidesz-KDNP

POLITIKA

Az országos átlagnál (48,54%) magasabb volt a szavazási hajlandóság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (54.81%), de az ukrán határ melletti Kispaládon még azon belül is kiemelkedő, majdnem 65 százalékos részvétellel dicsekedhetnek.

Nem okozott meglepetést, hogy nagyot nyert a Fidesz-KDNP jelöltje, Magyar Barnabás 70 százalékkal gyűrte le független ellenfelét.

Fotó: Facebook

Vasárnap Ábri Norbert független polgármester-jelölt azt mondta a 444-nek, hogy „a falu fellázadt a kettős állampolgárok ellen, az itteniek nem akarják, hogy ők döntsenek róluk.” Kispalád ugyanis az egyik olyan határmenti település, ahol üres telkekre, sufnikba, néhány négyzetméteres viskókba vannak bejelentve akár tízen, tizenöten. A hivatalos lakcímek alapján ezek az emberek valóban szerepelnek is választói névjegyzékben. Vannak olyan települések, például Záhony, Kispalád vagy Tiszabecs, ahol sokkal többen szerepelnek a választói névjegyzékben, mint ahányan a településen élnek.

Ábri és egy képviselőjelölt elmondása, illetve az RTL Klub tudósítója szerint is feszült jelenetek követték egymás a szavazóhelyiségnél, ahol pártucat helyi várta az ukrán-magyar kettős állampolgárokat. A rendőrség kérdésünkre azt írta, hogy csak egy szabálytalanul parkoló autó miatt intézkedtek, a valasztás.hu szerint rendkívüli esemény nem történt.

A kettős állampolgárok szervezett szavaztatását már 2018-ban törvénytelennek ítélte a Kúria, és a legutóbbi választás napján a 444 is készített helyszíni riportot az ukrán határon tapasztalt utaztatásokról.

Kapcsolódó cikkek