Szíria elhagyására kapott parancsot az arab ország északi részén levő kb. 1000 fős amerikai haderő – tudatta az AFP francia hírügynökséggel egy névtelenséget kérő amerikai tisztségviselő, aki szerint a parancs minden amerikai katonának szól, kivéve a Szíria déli részén állomásozó 150 fős kontingenst az Al-Tanf település közelében lévő támaszponton.
Mark Esper amerikai védelmi miniszter vasárnap közölte: Donald Trump amerikai elnök utasította az Észak-Szíriában lévő amerikai katonákat, hogy kezdjék el a kivonulást „amilyen gyorsan és biztonságosan csak lehet”. Esper azt nem mondta, hogy Trump egész Szíriából kivonatja az amerikai katonákat.
„Valószínűleg két előrenyomuló hadsereg közé kerültek erőink, ami tarthatatlan állapot” – mondta Esper két tévéműsorban is. A védelmi miniszter vitatta, hogy az USA elejét tudta volna venni a török offenzívának. Azt mondta, a török elnök, Recep Tayyip Erdogan értésre adta, elindítja a támadást „tekintet nélkül arra, hogy mi mit csinálunk”.
Esper szerint Törökország már évek óta „borzasztóan” viselkedik: „Távolodik a Nyugattól, orosz fegyvereket vásárol, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel ölelkezik, ami őszintén aggaszt minket” – mondta az amerikai védelmi miniszter. (MTI)