Előrehozott képviselőválasztás jön Dunaújvárosban

POLITIKA

Miután Dunaújvárosban az ellenzéki összefogás jelöltje, Pintér Tamás simán legyőzte a várost eddig vezető fideszes politikust, Cserna Gábort, a városban előrehozott országgyűlési választást kell tartani.

Pintér ugyanis a Jobbik országgyűlési képviselője, és most választania kell a két tisztség között. És mint az Indexnek elmondta, egyértelműen a polgármesterséget választja, azaz lemond parlamenti mandátumáról. 

Az új polgármester arról is beszélt a lapnak, hogy az ellenzéki összefogás a városban  „rendkívül jól működött”, és már egyeztettek arról, ki lehet az ellenzéki jelölt az időközin. Megnevezni még nem kívánt senkit, de azt már előrevetítette, hogy  várhatóan a legszélesebb körben támogatják majd az ellenzéki pártok.

„Büszke vagyok az eredményre, főleg, hogy az ellenzéknek minden egyéni választókerületben sikerült győznie. Ez a nagy felhatalmazás fantasztikus lehetőség, szeretnénk meghálálni” – mondta még el Pintér. 

Dunaújvárosban is elég mocskos kampányt folytatott a Fidesz, a helyi önkormányzat által támogatott újság például korábban azzal vádolta Pintért, hogy migránsok betelepítése mellett kutyával fogja etetni a helyieket. Pintér az Indexnek azt mondta, nem bosszúálló típus, de ilyen írások nem lesznek a jövőben. „Az újvárosiak megbüntették, akik ezeket íratták” – tette hozzá. 

Kapcsolódó cikkek