Több tucatnyi szélsőjobbos gyújtott fel egy szivárványos zászlót az Auróránál

poltika

A józsefvárosi közösségi hely, az Auróra működtetője, Schönberger Ádám az Indexnek mondta el, hogy október 23-án több tucatnyi szélsőjobboldali rohamozta meg az épületet. Mivel azonban az Auróra éppen zárva volt, végül csak leszedték a bejáratnál logó szivárványos zászlót, és felgyújtottál azt, majd neonáci matricákkal ragasztották tele a bejáratot.

Az Auróra működtetőit a szomszédok riasztották. Schönberger az Indexnek azt mondta, hogy feltehetően a Légió Hungária nevű radikális csoportosulás tagjai jártak az épületnél.

Nemrég Budaházy György és csapata járt az épületben, és zavart meg egy homoszexualitással foglalkozó előadást. Akkor ugyan kiérkeztek a rendőrök, de intézkedni nem voltak hajlandóak.

Kapcsolódó cikkek