Zuckerberg az amerikai Kongresszus tagjai előtt próbálta védeni a Facebook digitális valutás tervét

külföld

A Facebook vezére szerdán Washingtonban igyekezett biztosítani arról az amerikai politikusokat, hogy a vállalat által tervezett digitális valuta, a Libra semmiféle veszélyt nem hordoz magában.

De a kongresszusi bizottsági meghallgatás elég parázs hangulatúra sikeredett a BBC beszámolója szerint, mert a Kongresszus tagjai egyáltalán nincsenek meggyőzve arról, hogy ez jó ötlet. Szerintük többek között a Librát bűnözők és terroristák használhatnák majd. 

Fotó: Stefani Reynolds/Picture-Alliance/AFP

Mark Zuckerberg megígérte azt is, hogy a Librát nem fogják bevezetni kormányzati jóváhagyás nélkül. A Libra-projekt mögött amúgy elég kemény hónap áll: a Libra Szövetség eredeti, 28 tagja közül 8 kilépett az együttműködésből. A távozók között volt a Mastercard, a Visa, az eBeay és a PayPal is. 

Közben pedig világszerte sorra közölték a pénzügyi felügyeletek, hogy nem tetszik nekik az ötlet. A G7-es országok közösen is jelezték, hogy blokkolni fogják a bevezetésének a lehetőségét, hacsak a Facebook nem tudja bizonyítani, hogy a rendszer biztonságos. A pénzügyi felügyeleteket is az zavarja, hogy a digitális valuta könnyen pénzmosásra lenne alkalmas, képes lenne bomlasztani a nemzetközi pénzügyi rendszert, a Facebook pedig túl sok adat birtokába kerülhetne. 

Zuckerberg szerdán elmondta, hogy érti az ellenérveket, de keresztül tervezni vinni az akaratát. Beszélt arról is, hogy tudja, sokak számára nem ő az ideális képviselője ennek az ügynek, hiszen a Facebooknak bőven voltak ügyei a Kongresszus előtt is az elmúlt években. De szerinte a Facebook ezzel a fejlesztéssel hatalmat adhatna az emberek kezébe, és ez egy remek példája az amerikai innovációnak. Mint fogalmazott, világszerte egymilliárd embernek segíthetnének, akiknek jelenleg nincs bankszámlájuk. 

Beszélt arról is, hogy a Facebook nem irányítaná a Libra szövetséget, és csak egyetlen helyet foglalnának el az ötfős kormányzótanácsban. 

Ugyanakkor a képviselők meglehetősen szkeptikusan fogadták Zuckerberg szavait, rámutatva, hogy a múltban a Facebook korábban többször nem tett eleget a felhasználók adatainak védelméért. 

Kapcsolódó cikkek