Miután a Qubit megírta, hogy Freund Tamás neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi alelnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója a legesélyesebb az MTA elnöki posztjára, Freund az atv.hu-nak azt nyilatkozta:
„Az MTA új vezetőségválasztásával, a jelölési procedúrával kapcsolatban eddig csak annyi biztos, hogy engem sokan megkerestek az akadémikusok közül, hogy vállaljam az elnökjelöltséget. Hosszas vívódás után, erős nyomásra mondtam végül igent.”
De azt mondta, „ez nem hivatalos még”, a jelöltlista januárban lesz végleges, „addig még sok minden történhet”.
Freund korábban egy Orbán Viktornak írt, Palkovics László minisztert kritizáló levelében azt írta, „a kormányt folyamatosan kritizáló, gyengén teljesítő társadalomtudományi kutatócsoportok, intézetek munkatársai – akiktől szerettünk volna megszabadulni – itt fognak maradni a nyakunkon, külföldön a kutyának sem kellenek, ha intézetük megszűnik, egyetemi állásaikon akkor is túl fognak élni, és onnan tovább mételyezik a közéletet és a fiatalságot.” (ATV)