Törökország tekintet nélkül arra, hogy megfosztották-e állampolgárságától, haza fogja küldeni a fogságába esett külföldi ISIS-eseket, jelentette be az ország belügyminsiztere, Sulejman Soylu hétfőn. Az ISIS-ben több száz nyugati állampolgár harcolt, hazájukban a legtöbbjüket megfosztották állampolgárságától.
Törökország október közepén indított offenzívát Szíria észak-keleti, Kurdok lakta határvidékén. Az invázió célja állításuk szerint az országrészt uraló kurdok jelentette terrorfenyegetés elhárítása. Ellenfeleik, a Szíria észak-keleti részét ellenőrzésük alatt tartó kurdok addig a nyugati hatalmak legmegbízhatóbb szövetségeseiként harcoltak az ISIS ellen, területükön több tízezer ISIS-est tartottak fogságban.
Az invázió során több fogolytábor is török kézre került, ennek apropóján fenyegetőzhet most azzal a török belügyminiszter, hogy hazatoloncolják a külföldi harcosokat. (Via Reuters)